2012. május 22.

Dátum: 2012. május 22. kedd, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Ma megellett az utolsó juh is, így mindenkinek lett egy báránya. Persze pont a zápor előtt ellett, így amikor elkezdett szakadni, nem tudtam eldönteni, hogy bevigyem-e a kicsit. Aztán úgy döntöttem, hogy hagyom, elvégre racka, és bírnia kell. Meg aztán amúgy is nedves… A rackák különben be se mennek elleni az istállóba, nem úgy, mint [...]

2012. Április 20.

Dátum: 2012. április 20. péntek, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Az öreg diófában nagy munkálatok folynak: egy harkálypár költözött bele. Csináltak egy új odút, és amíg dolgoztak, Gyömbér biztosan ott pihent a fa alatt, mert amikor kihoztam, hogy lepucoljam, tiszta forgács volt a háta. A madarakat nem láttam, de belülről halk kopogtatás hallatszott. Aztán estefelé előbújt a lakó is: nagy fakopáncs volt. Ma nekiálltam, hogy [...]

2012. Március 10.

Dátum: 2012. március 10. szombat, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Most vettem észre, hogy milyen régen írtam: úgy mennek a napok, hetek, hogy fel sem tűnik, hogy már megint hétvége van… Végeztünk a hucul lovak és szamarak tavaszi körmölésével és az istállók nagytakarításával, és most állhatok neki a kertnek is. Rengeteg a munka, akárhová nézek, csak azt látom, hogy mit kellene még csinálni. Ma este [...]

November 6.

Dátum: 2011. november 6. vasárnap, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Ma volt egy utolsó atkairtás a méheknél. Ha bejön a hideg, jó lenne berakni a kaptárakat egy elsötétített, fedett helyre, mert különben ha korán tavaszodik, kirepülnek, de még nem találnak maguknak élelmet, és könnyen elpusztulhatnak. Később, amikor mentem át a szamarakkal a kukoricásba, a vadgesztenyefán nagyon rikácsolt egy madár, úgyhogy visszaszaladtam a távcsőért és megnéztem: [...]

November 1.

Dátum: 2011. november 1. kedd, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Ez a kukoricaszár szedés nem megy olyan könnyen, mint gondoltam, mert ráadásul olyan gaz nőtt közé, ami ráragad az ember ruhájára, és utána nagyon sokáig tart kiszedni belőle. Ezért rövid gondolkozás után úgy döntöttem, hogy átengedem a szamarakat, majd ők letakarítanak onnan mindent, ami ehető. Csak pár helyen kellett megcsinálni ehhez a kerítést. Munka közben [...]

Október 9.

Dátum: 2011. október 9. vasárnap, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Fanni, a fiatalabb szamár beleszeretett Árnyékba, és állandóan ott áll a karámja mellett szorosan, Árnyék meg harapdálja kedvesen. Hiába: ha nincs ló, jó a szamár is… Muszáj egy kicsit kertészkedni is, mert eljött az ideje a kukoricatörésnek! A krumplit és a céklát már fölszedtük, a répa még várhat egy kicsit. Sajnos nem sok időm volt [...]

Október 2.

Dátum: 2011. október 2. vasárnap, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Az anyakecskék eddig szabadon kóricáltak a tanya körül, de sajnos kénytelen voltam bezárni őket, mert Kincső átbújt a villanypásztor alatt, és a szomszédok káposztaföldjéről szedtem össze, és nem hiszem, hogy örülnének annak, ha a kecskéim odaszoknának… Mivel a kecskéket csak a szamarak helyére tudtam berakni, ezért a szamarakat leköltöztettem a malackák mellé. Aztán annyira belejöttem [...]

Augusztus 1.

Dátum: 2011. augusztus 1. hétfő, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Kedves barátaim hirtelen felindulásból vettek egy fjord lovat, és amíg nem készül el otthon az istállója, kitalálták, hogy nálam tartják. Ma meg is érkezett: két éves, és nagyon kedvesnek látszik. Eddig még nem foglalkoztak vele, vezetni se lehet, és megkötni se. Amíg itt lesz, megtanítjuk az alapokra, hogy majd később könnyebb legyen vele együtt dolgozni. [...]

Július 23.

Dátum: 2011. július 23. szombat, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Ma Gombival és Záporral kimentünk felmérni a vihar utáni helyzetet. Mindenhol derékba tört fák, egy helyen nem is tudtunk továbbmenni a földúton, mert pont rádőlt egy fa és alatta sem fértünk át (lehet, hogy nem elég kicsik a lovak…), és fölötte se (vagy nem elég nagyok…), így visszafordultunk, mert semmi kedvem nem volt a susnyásba [...]

Július 22.

Dátum: 2011. július 22. péntek, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Ma felültünk Regére és Ékkövesre is. Meglepően szépen dolgoztak, ott tudjuk folytatni velük a munkát, ahol tavasszal abbahagytuk. Hát igen, ezért is szeretem a huculokat! Aztán a lányok kitalálták, hogy annyira ráérnek, hogy felülnek a szamárra. Először megtanították neki, hogyan kell futószáron menni, aztán felnyergelték. Persze nem volt olyan rövid hevederem, ami jó a szamárra, [...]

Oldalak: 1 - 212