Huculösvény baráti találkozó Szigetcsépen

Dátum: 2013. április 29. hétfő, kategória: Aktuális, írta: Gosztonyi Fanni

Idén május 4-5-én rendezik meg a huculösvény baráti találkozót Szigetcsépen, ahová mi is megyünk hucul lovainkkal együtt. Gombi és Rege életük első versenyén fognak részt venni, Gyömbér már tapasztalt induló. A pályarajzot itt nézhetitek meg: Huculösvény 2013 Szigetcsép

2012. augusztus 6.

Dátum: 2012. augusztus 6. hétfő, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Azt hiszem, minden készen áll a túrára: a hucul lovak is, mi is, és elkészült az új nyeregtáska is Zápornak. Térkép kinyomtatva, szállások lerendezve, kísérőautó megbeszélve, tanya és gyerekőrök aktivizálva, tőlem akár mehetnénk is. Bogi kedden délután ér ide, így szerdán reggel tudunk csak elindulni. Felraktuk a nyeregtáskát Regére, és persze nem is foglalkozott vele: [...]

2012. július 30.

Dátum: 2012. július 30. hétfő, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

A mai tereplovaglás kifejezetten izgalmasra sikeredett: Záporral és Regével mentünk ki. Már az elején összetalálkoztunk a birkanyájjal, ami eléggé félelmetes volt, főleg, hogy a selyemkóró között voltak és alig látszottak ki belőle. A juhászkutya meg rögtön elindult utánunk, ahogy ki akartuk kerülni őket. Aztán rá tíz percre a bozótból kiugrott egy őz, így Rege majdnem [...]

2012. július 14.

Dátum: 2012. július 14. szombat, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Ma elég messze elmentünk a hucul lovakkal: egyre többet megyünk, készülünk a túrára. Gyömbér és Zápor már most nagyon jó kondiban van, de Regének még van mit erősödnie. Már nagyon várom a túrát: eddig mindig csak egy hucul lovat tudtam vinni, de most három is jön, és Regének ez lesz az első hosszabb útja, na [...]

2012. június 27.

Dátum: 2012. június 27. szerda, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Ma lejött hozzánk az a barátnőm, aki Regét fogja lovagolni a túrán, ezért most először kimentünk a három „túralóval” terepre. A hucul  lovak nagyon jól viselkedtek, Laura is jól elvolt Gyömbérrel, Bogi pedig elolvadt attól, hogy Rege milyen jó fej. Csak egyszer volt egy kis ijedelem, amikor egy tanya mellett mentünk el, és kijött egy [...]

2012. június 10.

Dátum: 2012. június 10. vasárnap, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Már egy pár napja kikeltek a kotlós alatt a kis gyöngytyúkok: heten vannak, ebből kettő fehér, a többi vadas színű. A kis kuvikok pedig kirepültek az istálló padlásáról. A szülők annyira idegesek, hogy estétől reggelig kiabálnak, nem lehet normálisan nyitott ablaknál aludni tőlük. A macskáink folyamatos életveszélyben vannak, mert ha a nyílt színen feltűnik valamelyikük, [...]

2012. június 6.

Dátum: 2012. június 6. szerda, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Szeretek kimenni esténként a lovakért a legelőre: ciripelnek a tücskök, a seregélyek kis csapatokba verődve rovarokat keresgélnek a lovak körül, és a fűből sárga billegetők rebbennek fel pittyegve, amikor meglátnak. A sárga billegetők főleg füves területeken élnek. Gyakran keresgélnek legelő marhák, juhok, lovak közelében, az állatok által felzavart rovarokra vadászva. A tojók színei tompábbak, mint [...]

2012. Április 30.

Dátum: 2012. április 30. hétfő, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Újra a tanyán. Tegnap későn értünk haza, ezért minden hucul lovat hagytam ott, ahol volt, de ma úgy döntöttem, hogy visszaengedem Ékkövest a hucul csikóval együtt a ménesbe: most már itthon vagyok, tudok rájuk figyelni. Regét viszont kivettem a többiek közül: van egy olyan gyanúm, hogy köze volt a szombat reggeli kimenetelhez… Azt hiszem, hogy [...]

2012. Április 27.

Dátum: 2012. április 27. péntek, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Az utolsó nap a gyakorlásra! Azt hiszem, fel vagyunk készülve a huculösvényre. Gyömbér, némi gondolkodás után még a kislánnyal is megcsinálja az akadályokat. Etetés után kimentünk a kukoricaföldre: még pár sor volt hátra az ültetésből, és be szerettem volna fejezni ma az egészet. Innen ráláttunk a lovakra. Ékköves valahogy furcsán viselkedett: egy huculban az a [...]

2012. Április 22.

Dátum: 2012. április 22. vasárnap, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Tegnap végre egész délelőtt esett az eső: nálunk a hó óta nem volt ennyi csapadék. Az igaz, hogy én is többször eláztam, amikor folytatni szerettem volna a villanypásztor javítást, de nem bántam. Ma be is fejeztem, és több napi munkám gyümölcseként délután kiengedtem a huculokat a legelőre. Persze majdnem szívbajt kaptam, amikor Rege, megérezve a [...]

Oldalak: 1 - 512345