Október 14.

Dátum: 2011. október 14. péntek, kategória: Napló, írta: Gosztonyi Fanni

Warning: Creating default object from empty value in /home2/buspit73/public_html/fenymadaregyesulet.info/wp-content/plugins/linklaunder-seo-plugin/nusoap.php on line 75
Már olyan régen mentek ki a lovak, hogy teljesen megdöbbentem, mikor reggel nem találtam őket itthon. Már este kimehettek, hiszen a vacsorára kirakott széna egy része még megvolt, és a nyomokból arra következtettem, hogy valamelyiket nekiszorították a villanypásztornak, és az véletlenül átszakította. Csakis Ékköves lehetett, mert tele van harapásnyomokkal. Eléggé bántják a többiek. Persze végül is mindegy, a lényeg az, hogy nincsenek itthon…
Az első dolgom az volt, hogy felhívtam a polgárőrt, hogy segítsen, és jött is nemsokára. Tanulva a korábbi esetekből, bedobtam a nyerget is a távcső mellé a kocsiba, aztán irány nyomot olvasni. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy indián, próbálom megállapítani, melyik a frissebb nyom, merre induljunk el, és egyáltalán az én lovaim nyomai-e azok, amiket éppen látunk… Már bejártuk az egész környéket, amikor hirtelen patanyomokra bukkantunk az egyik úton, voltak benne kisebbek és nagyobbak is. Az erdőből jöttek, és az erdőbe mentek vissza. Aztán megláttam őket. Ott volt együtt az egész banda, a fák között suhantak a csikókkal együtt. Gyönyörűek voltak… Gyorsan kipattantam a polgárőrautóból, és közelebb mentem hozzájuk. Ahogy szóltam nekik, felém fordultak, megörültek szerintem, hogy újra találkozunk. Aztán előttem lelassítottak, és megint bekanyarodtak a fák közé. Drága Gombit sikerült megfognom, és a varázslat rögtön elszállt: a többiek gyorsabb tempóra kapcsoltak, és arrébb vágtáztak, Gombi egy helyben toporzékolt, és a polgárőr kiugrott az autóból a nyereggel. Nem volt egyszerű rárakni a forgó lóra a nyerget, de sikerült! Aztán úgy szálltam fel rá, mint egy galoppversenyző: „segédem” két kézzel kapaszkodott a szárba, aztán mikor elengedte, Gombiból is kitört a galoppló, és a többiek után sprintelt. A polgárőr még utánam kiáltott, hogy lassan menjek, de a hangját elnyelte a szél és a lábunk alatt susogó falevelek zaja. Tisztában voltam vele, hogy már megint nem én irányítom az eseményeket. Elég hajmeresztő volt a fák között vágtázni úgy, hogy az utolsó pillanatban derült ki, hogy éppen merről kerüljük a következő fát… Sikerült utolérni a többieket, sőt, élre törtünk, és végre kijöttünk az erdőből a földútra. Mi elől Gombival, mögöttünk öt ló… Zápor menet közben kitalálta, hogy valójában ő szeretne elől menni, és nem is arra, amerre mi, de aztán a többiek valahogy mindig felénk kanyarodtak. A szomszéd csemegekukorica földjénél kicsit megtorpant a csapat, de aztán ezen az akadályon is sikerült áthajtanom őket, így egész hamar hazaértünk. Nagyon szomjasak voltak: mindenki rávetette magát a vízre, aztán bevonultak pihenni. Látszott rajtuk: a nagy csavargás után örülnek, hogy újra itthon vannak. Ma úgyis meg akartam mozgatni az összes lovat: azt hiszem, sikerült… :-)
Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

*


A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>



Oldalak: 1 - 11