Erdélyi kopasznyakú tyúk

Dátum: 2011. január 1. szombat, kategória: Erdélyi kopasznyakú tyúk, Őshonos magyar háziállataink, írta: Gosztonyi Fanni

A magyar tyúknál valamivel nagyobb testű, vadmadár formájú tyúkfajtánk. Nyaka és részben melle, valamint hasi része is tollatlan. Fejükön szintén kevés toll található. A fekete, fehér és kendermagos színváltozatra is jellemző, hogy az arc, áll- és füllebeny, a taraj és a fej is vérpiros. A fekete kopasznyakúak csőre sötét palaszínű, a világosabb színváltozatoké fehér, sárga vagy rózsaszínű.

Az erdélyi kopasznyakú tyúk ősei valószínűleg Kis-Ázsiából a török hódoltság idején jutottak el Erdélybe, ahol a 19. század elején figyeltek fel rá. Több hazai elnevezésük van: a fajta első ismert tenyésztője Szeremlei Lajos volt, így „szeremlei tyúk” -nak nevezték, de hívták „bosnyák tyúk” -nak is, mert a szerb és bosnyák hegyvidékeken is előfordult. Később erdélyi kopasznyakú tyúkként vált ismertté.

A kinemesített magyar fajták a II. világháborúban szinte teljesen eltűntek. A háború után az erdélyi kopasznyakú tyúk tenyésztését a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézetben kezdték újra, de a tenyészetet a többi állománnyal együtt néhány év múlva felszámolták. A fajta fennmaradása a kistenyésztőknek köszönhető, hiszen az 1970-es években elkezdődött a magyar fajták felkutatása a génbanki állomány létrehozása érdekében. Napjainkban a gödöllői Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben tenyésztik őket, a többi hazai baromfifajtánkkal együtt.

Az erdélyi kopasznyakú tyúk edzett, erős és ellenálló fajta. Külterjes tartásban érzi igazán jól magát. Hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas.

Fénymadár Egyesület

Címkék:
 

One Response to Erdélyi kopasznyakú tyúk

  1. Gyólai Zoltán szerint:

    Nagyon, de nagyon szeretnénk végre fekete erdélyi kopasznyakú tyúkokat. Nem tudunk sehonnan szerezni. Pár évvel ezelőtt hozott a férjem néhányat, nagyon megszerettük őket. Egy még meg is van belőlük. Nagyon öreg már szegény. Öt éves. Ez a fajta a legokosabb, legbarátságosabb, legjobb tojó, legjobb húsú és még amit leginkább szeretünk rajtuk, hogy szelídek. Tudnának-e segíteni szerezni legalább 4-5 tyúkot egy kakassal. Aztán mi szaporítanánk. Mert még nem is mondtam, hogy a valaha legjobb kotlósunk is éppen ez a ma még élő fekete kopasznyakú tyúkocskánk volt. Szinte egyszerre bújtak ki a csibéi a tojásokból mind épen. Szóval nagyon szeretjük őket. Bárcsak lennének újra..

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

*


A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>



Oldalak: 1 - 11